Gamer's Test's - MI megadjuk a módját!

Játéktesztek, játékhírek játékosoknak. Gamer's Test's - MI megadjuk a módját!

Prince of Persia Forgotten Sands

2010.07.05. 22:30 :: norbertocarl

Prince of Persia… Az egyik legrégebbi játéksorozat. Sok rajongója van, még 2d-s volt az első Prince of Persia, kisgyerekkoromban játszottam még vele. Emlékszem mekkora játékélményt nyújtott akkoriban. Az első rész 2003-ban jött ki, a 2. 2004-ben, míg a harmadik 2005-ben. Időközben kijött egy gagyi rész is, de azt nem számolom bele. És most itt van 5 év után a Forgotten Sands. Nézzük mit csináltak jól a fejlesztők…

A játékban akkor lépünk be, amikor a legnagyobb harc folyik a kastélyban. Testvérünk Malik a védekezők vezére, magyarul a király.  Az első pár felkészítő percben katonák ellen harcolunk, ám csapataink vesztésre állnak, így jön Malik a medáljával, amivel szerinte a homok seregét tudjuk feltámasztani, és irányítani tudja. Hát a nagyapám csipkeszegélyes bicskáját. A sereg elszabadul, elválasztanak minket egymástól, és tulajdonképpen itt jön a képbe a játék fő cselekményszála. Találkozunk egy nővel, (hát persze) aki felruház minket pár képességgel. Először csak az időt tudjuk visszapörgetni, később azonban a vizet is meg tudjuk fagyasztani (ami természetesen mindenhol ott van). A játék a történet előre haladtával a kastélykülönböző pontjain játszódik, ami jót tesz szerintem a játéknak. Malik bátyánk teljesen megbolondul a pecséttől. Erősnek érzi magát, és hazaárulással vádol minket. Természetesen feladatunk a medál felkutatása illetve, összetétele lesz, mivel akkor a Sereg eltűnik a föld színéről. A történetről többet nem is mondok, nem lövöm le a poént.

A játék jó grafikát ad. Jók a tűz effektek, kiválóak a víz effektjei, a karakter animációk is jók, és remekül megoldották a robbanásokat. 2010-s játékhoz képest egy jó kis 4-est kap tőlem, hiszen meg vagyok vele elégedve.

A játékélménye a játéknak… Nem is tudom, hol kezdjem. Kezdem inkább a rossznál. Rohadtul idegesítő a kamera, mivel nagy lógereblyét nem ér, ide-oda ugrál néha, a karakter nem csinálja, amit mondok neki a kamera miatt, egyszóval rohadtul idegesít. Jó viszont amúgy az irányítás ettől függetlenül. A játékban tapasztalat pontokat gyűjthetünk, amiket beválthatunk. 2 féle opció van. Az egyik oldalon az élet, és annak megvédése van. Tehát életerő növelése, ha megütnek, az ellenfél sebződjön, stb.. tehát hasznos dolgok. A másik oldalon az energiagömbök növelése, támadások és egyéb érdekességek vannak. A bossfightok nagyon jóra sikerültek, és az ellenfelek nagyon változatosak.

A játékidő igencsak nagyon kevés. Átlag jó 5-6 óra, bár ez easy fokozaton. Tehát ízibe 5-6 óra (milyen vicces, haha).

A hangok tökéletesen sikerült, mind a kard, mind az egyéb hangeffektek. A karakterek szinkronja is jó, bár én inkább egy kicsit mélyebb hangú embert választottam volna a főhős szinkronjának. De hát ízlések és pofonok.

ÖSSZEGZÉS:

Pro:
- Történet
-Ellenfelek
- Gördülékenység
Kontra:
- Játékidő
-Kamera

Pontszám:7

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://gamerstests.blog.hu/api/trackback/id/tr332132053

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása